A pálinkakészítésnek négy jól elkülöníthető szakasza van. Az első lépést a gyümölcs kiválasztása jelenti. Csak megfelelő aromatartalmú gyümölcsből lehet jó pálinkát készíteni. Hogy milyen a megfelelő aromatartalom, arra a mesterek szerint csak rá kell érezni – és kóstolással erősíteni ezt a hitet, keresni a megfelelő aromát, amely a pálinka egyediségét és nagyszerűségét biztosítja.

Ha kiválasztották a gyümölcsöt, akkor következhet annak előkészítése. A csonthéjasokat (szilva, kajszi) kimagozzák, hogy magban lévő ciántartalom ne kerüljön a cefrébe. Amit kell (alma, körte, birs), az ledarálják, mert bármilyen is legyen a gyümölcs egy a lényeg, pépesíteni kell. A jó kajszibarack cefre erjesztés előtt úgy néz ki, mint a sárgabaracklekvár.

Ha eddig eljutottak, akkor következhet az erjesztés, de szigorúan cukor nélkül. Amit a cefréhez adni lehet, az adalékanyag, fajtaélesztő és sav, például citromsav. Néhány gyümölcs – például a birs – ugyanis nem erjed meg magától megfelelően. Az erjedés megindításához kellenek az adalékanyagok, amelyek elősegítik a gyümölcsben lévő cukor erjedését. Az cél ugyanis az, hogy ebből a cukorból keletkezzen minél több alkohol.

Minden erjesztés lelke az oxigénhiány. Rendkívül fontos, hogy a cefre levegőtől elzártan (anaerob) körülmények között erjedjen. Persze az erjedés közben termelődnek különböző gázok, amelyeket el kell távolítani a cefréből – ezt a feladatot a mai modern erjesztő tartályok egy kiegyenlítő szelep segítségével kitűnően megoldják. Fontos az erjesztési hőmérséklet is. A cefre szobahőmérséklet alatt 16-18 fokon szeret erjedni. A magasabb hőmérséklet káros, a nap pedig egyenesen megöli a pálinkát, akár csak a kevergetéssel a cefrébe vitt oxigén. Ha minden körülmény megfelelő, akkor 10-15 nap alatt végbemegy az erjedés. Amit, mivel közben a cefre pezseg, buborékol, hangos erjedésnek is neveznek. Ha annak vége főzhető a cefre. A leendő pálinka minőségét kilencven százalékban a cefre lepárlás előtti állapota határozza meg. A lepárlásnak csak annyi a lényege, hogy a gyümölcsből kinyerjék az aromákat az alkohollal együtt. Ehhez a főzőmesterek soha nem felejtik el hozzátenni, hogy rossz gyümölcsből nem lehet jó pálinkát készíteni és megfelelő minőségű gyümölcsből is csak nagy odafigyeléssel lehet jó pálinkát varázsolni.

Természetesen a lepárlás ennél bonyolultabb, folyamat, amelynek során az elegyet, cefrét desztillálják, miközben az alkohol, amely alacsonyabb hőmérsékleten forr, mint a víz lepárolódik. Az üstöt, miután beletöltötték a cefrét melegítik, a hevítés során bizonyos lepárlótípusoknál érdemes kevergeti a cefrét, nehogy leégjen. Bizonyos idő után elérik azt a hőmérsékletet, amelyen az alkohol már forr, de a víz még csak párolog, ez a 78°C. (Az alkohol forráspontjáról még a hivatalos adatok is megoszlanak, de általában 78 °C jelölnek meg. Ritkábban 79°C állapítják meg ezt a hőmérsékletet, de olvasni 76 és 78,5°C forráspontról is. Az igazán precíz meghatározások az etilalkohol, más néven etanol, forráspontjához tartják magukat, amely 78,4°C.)

Az elsőként távozó párlat alkoholtartalma magas, akár a 90 V/V%-os is lehet. Ahogy melegszik a cefre, egyre magasabb víz és egyre kisebb alkoholtartalmú elegy keletkezik. Régen addig főzték a pálinkát, amíg a kapott párlat el nem érte az 50 V/V%-ot. Ez viszont azt jelentette, hogy akkor e köztes végtermékbe belefőzték az úgynevezett savanyúvizet is. Ma ezt már nem párolják le, mert rontja a pálinka minőségét. Mivel az aromák nagy részét már a lepárlás elején kinyeri, a főzőmesterek magasabb alkoholtartalom mellett állítják le a főzést, majd desztillált vízzel visszahígítják a pálinkát. Ezért lehet a pálinkásüvegek címkéin olvasni, hogy a tartalom a pálinka mellett desztillált vizet is tartalmaz.

Alapvetően kétféle lepárlási mód van. A hagyományos a kisüsti. Ami nem csak attól kisüsti, hogy megszabott – jelenleg 1000 literben meghatározott – a lepárlóüst térfogata. Lényege abban van, hogy kétszer párolják le a cefrét. A második lepárlást finomításnak nevezik. Az első főzetet, amit alszesznek és bizonyos helyeken vodkának hívnak. Amíg első körben az alkohol, addig a második körben az ízek aromák kinyerése a cél. A finomítás során meg kell különböztetni elő-, közép- és utópárlatot. Hogy ezek határa hol van, azt mindig a főzőmester határozza meg. A tiszta pálinkát a középpárlat adja, de az előpárlatban is vannak aromák ezért nehéz eldönteni, hol kezdődik a középpárlat. Különösen azért, mert ha túl sok előpárlat kerül a pálinkába akkor az szúrós szagú lesz. A túl sok utópárlat pedig a rothadó gyümölcs szagát keveri a pálinkába. A legnagyobb gondot és egyben szakértelmet az elő- és középpárlat meghatározása, szétválasztása jelenti. Úgy kell dönteni, hogy a pálinkába elegendő íz és aroma kerüljön, de ne legyen kellemetlen illata.

A másik lepárlási mód, a „tornyos” lepárlás. Itt csak egyszer párolják le a cefrét, az alszesz finomítását pedig a toronyban lévő tányérok segítségével végzik. Minél több tányér van a toronyban annál intenzívebb a szűrés.

Létezik egy köztes módszer is, amikor a hagyományos kisüst fölött, mintegy erősítő feltétként megjelenik a torony.

Akármelyik módszert is választják, a lényeg a középpárlaton van, amelynek be kell állítani az alkoholtartalmát, amihez ízmentes, általában ioncserélt vizet használnak. Lényeges, hogy a víz semmilyen más ízt ne vigyen bele a pálinkába.

Az alkoholtartalom beállítását nem kötelező a lepárlás után beállítani. Azt később, a nemesítés során is be lehet állítani. Előfordul, hogy magas alkoholtartalommal tesznek el – főként fahordóba – érlelni pálinkát, mert az egészen más anyagokat old ki a fából, mint a víz. A nemesítés során lehet gyümölcsöt is tenni a pálinkába, így készül az ágyaspálinka. Ma jellemző, hogy a palackozás során is tesznek egy darab gyümölcsöt a pálinkához, amely ezáltal jobban eladhatóvá válik. Fontos, hogy a hozzáadott gyümölcsből plusz ízeket és cukrot old ki a pálinka, ami már nem erjed meg, csak édesebbé teszi az italt.

A fahordó érlelés során a fa is ad plusz ízeket a pálinkának, amely a fa szerkezetének köszönhetően levegőzik is az érlelés alatt. Ez a szellőzés „puhítja”, simábbá, jobban ihatóvá teszi a pálinkát. A pálinka különlegességét és egyediségét mutatja az is, hogy – szemben a whiskyvel és a konyakkal – nem áll jól minden pálinkának a fahordós érlelés, mert a fa kiolthatja a gyümölcs jellegét. Fémedényben viszont jobban összeérik a pálinka, amit az érlelés során érdemes kevergetni, hogy még harmonikusabbá váljon. Ha mindezzel végeztek, jöhet a palackozás.

Egészségükre!